Az összes fénykép megtekintéséhez kattintson ide!
2024. május 7. és 11. között a Határtalanul! pályázat keretében a Gödöllői Református Líceum Gimnázium 7.a osztályos diákjai Erdélybe utaztak. A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által biztosított támogatás segítségével valósulhatott meg.
A székely mondavilág és a magyar irodalom nagy alakjai nyomában
HAT-KP-1-2023/1-000668
Első nap hajnali kelés, korai indulás és hosszú utazás után érkeztünk meg Segesvárra, ahol sétát tettünk a történelmi Felsővárosban. Megtekintettük a város látványosságait, megmásztuk és megszámoltuk a Diáklépcső fokait, ücsörögtünk a piactéren. Ezt követően rövid látogatást tettünk egy székelykeresztúri helyi termelőnél, Györgyi Emőkénél, aki zöldségtermesztéssel és -feldolgozással foglalkozik. Úton Farkaslaka felé felolvastuk Bencsör mondáját. Este érkeztünk a szállásra, ahol ízletes töltött káposztával vártak minket. Este még egy kis foci is belefért lefekvés előtt.
Második napunk leginkább a közösségépítésről szólt. Először megtekintettük Farkaslakán Tamási Áron Szülőházát. Ezt követően Nagygalambfalvára indultunk, ahol a helyi általános iskola nyolcadikosaival közösen kosaraztunk, majd felfedeztük a falu műemlékeit, Kányádi Sándor szülőházában húga, Róza néni fogadott és mesélt a költő gyerekkoráról, egyik diákunk kiselőadást is tartott. Ezen program keretében találkoztunk a helyi lelkésszel, Kányádi Györggyel, a költő unokaöccsével, aki érdekes történetekkel és mókás anekdotákkal szórakoztatott minket. A zuhogó eső ellenére megkoszorúztuk Kányádi Sándor sírját, majd miután megszáradtunk az iskolában, tovább indultunk Székelyudvarhely felé, és rövid séta keretében a város nevezetességeit fedeztük fel. Később Székelykeresztúron megtekintettük a Gyárfás-kúriát, Petőfi körtefáját, amely alatt a költő az utolsó versét írta. Itt felolvastuk A székely keresztút és a Jézus-kiáltó című mondákat.
Harmadik napunk reggelén a szokásos bőséges reggeli után Vargyasba indultunk, ahol a szerpentines út fáradalmait lerázva megtekintettük a Daniel kastélyt, szerencsére be is jutottunk a felújítás miatt hamarosan bezárásra ítélt kastélyba, így felfedezhettük a falba épített titkos rekeszeket is. Közben megismertettük a diákokkal A vargyasi Tatárhíd legendát. Ezt követően Kisbaconba utaztunk, ahol Benedek Elek Emlékházát néztük meg, megismerkedtünk az író életművével, még azt a levelet is megnézhettük, amelyen hirtelen jött halála pillanatában dolgozott. Hazafelé útba ejtettük a Mini Erdély Parkot, ahol Erdély legismertebb műemlékeinek makettjeit néztük meg, ismerős épületekre vadászva a rengeteg makett között. Délután a szállás közelében ízletes kürtöskalácsot fogyasztottunk.
Az eső miatt módosított program negyedik napján a varázslatos Békás-szoros szurdokvölgyébe indultunk. Idegenvezetőnk segítségével megfigyeltük a Békás-patak felszínformáló munkáját. Ezt követően rövid sétát tettünk a szorosban, ámultunk a meredek és magas szirteken, majd a Gyilkos-tó körül is sétáltunk, ahol elmondtuk a gyerekeknek a Gyilkos-tó legendáját. Este a szálláson focival vezettük le a maradék energiáinkat.
Utolsó napon a szállásunk elhagyását követően hazafelé indultunk. Utunkat Torockón, a Székelykő lábánál található piciny falucskában szakítottuk meg. A falu bejárását követően Tordaszentlászlóra utaztunk, ahol egy finom, bőséges ebéddel vártak bennünket. A pihenőt követően kissé fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva folytattuk utunkat hazafelé, végül a koraesti órákban érkeztünk meg.

