Elsőre talán félelmetesnek hangzanak ezek a szavak egy helyen: egyedül, külföld, átszállás, csak angol kommunikáció, idegen emberek, két hét…
De annyira mégse volt az. Két hét alatt életre szóló barátságokat kötöttem, és olyan élményekben volt részem, amit nagyon nehéz leírni, örökre emlékezni fogok azokra a pillanatokra.
Első nap:
Mikor megérkeztem, Lidia a cserediákom táncolva fogadott és énekelt. Este elmentünk templomba is, de az épület nem egy templom volt ám, hanem egy kis üzlethelyiség berendezve, kidekorálva. Igaz lengyelül volt, de volt egy dal, amit én is ismertem csak nyilván magyarul.
Második nap:
A napot egy farmon kezdtük, ahol keresztény férfiak éltek, akik alkoholizmusból gyógyulnak. Ott mi is simogathattuk az állatokat és interjúkat készítettünk az ottélőkkel. A feladatunk az volt egész hétre, hogy kitaláljuk, mi hogyan gyűjtenénk pénzt a farm felújítására. Csoportokra lettünk osztva, az én csoportom angolul dolgozott. Ez egy kicsi iskola volt, így a 12. osztályt kivéve mindenki részt vett a programokon.
Mi már egyből belekezdtünk délután a tervezgetésbe és utána a nap hátralevő részét is az új barátaimmal töltöttem.
Este Lidiaval még festegettünk kicsit, ez lett a közös hobbink.
Harmadik nap:
Először volt egy angol beszélgetés óránk, majd egy sima angol óránk. Utána kezdődött a projekt hét első előadása, ami a marketingről szólt. Utána minden csoport tovább dolgozott és átbeszélte a dolgokat a mentorukkal.
Negyedik nap:
Az iskolában folytattuk a projektünket és délután ingyen mehettünk jégkorcsolyázni. Utána késő estig zeneiskolában voltam Lidiával, ahol ő jazz énekesnek tanul. Énekeltünk is közösen egy dalt, ami igazán jól sikerült.
Ötödik nap:
Az iskolában továbbra is előadásokat hallhattunk, aznap egy lengyel tiktoker látogatott meg minket és beszélt a munkájáról. Délután egy óriási lengyel plázában keringtem, mert a másnapi projektzáró gálára nem volt semmi igazán elegáns ruhám. Eddigre már teljesen ki volt dolgozva a tervünk, és már ppt-nk is volt, így este már csak egy gyors videohívásban átbeszéltünk mindent.
Hatodik nap:
A nagy nap. Aznap délelőtt egy lengyel színésznő tartott előadást arról, hogy hogyan kell jól prezentálni önmagunkat. Viszont a délután már csak a gáláról szólt. A csoportunk elment együtt ebédelni, majd az egyik lánynál közösen készülődtünk. Aztán elvillamosoztunk az iskolába. Nagyon izgalmas volt a várakozás, de készen álltunk, mert egész délelőtt ezt gyakoroltuk. A többi előadás lengyelül volt, de a miénk angolul, így nekem az előttünk lévőket lefordították. A kedvenc pillanatom az volt, mikor bemondták, hogy ki nyert. Nem gondoltuk, hogy nyernénk, de tudtam, hogy csak a csapatunk nevét tudom lengyelül, czerwony. És a beszédből ezt az egy szót kihallottam, és tudtam, hogy nyertünk!
Hetedik nap:
Hivatalosak voltunk reggelire Lidia nagyszüleihez, de olyan fáradtak voltunk, hogy az ebédet is lekéstük. Így vacsorára értünk oda, de azt náluk 4 óra körül szokás enni. Nagyon aranyosak voltak a nagyszülei, akik igaz angolul nem tudtak, így is megértettük egymást.
Nyolcadik nap:
Megint a nagyszülőknél jártunk, akik nevelőszülők és négy kisgyermeket nevelnek éppen. Este templomban voltunk megint, de ez egy különlegesebb mise volt, mert Lidia családjáért szólt. A mise végén mint egy szeretetvendégség, mindenki ott maradt még beszélgetni stb…
Kilencedik nap:
A lengyeltudásom egy új szintre lépett. Rengeteg új mondatot tanultam meg. Délután zeneiskolában voltunk, ahol már volt, aki hiányolt is engem. Este főztünk is még, ez egy közös hobbink volt, ami egyre csak jobb és jobb lett.
Tizedik nap:
A reggelt egy testnevelés órával kezdtük. Ez nem az iskolában volt, így kicsit messzebbre kellett utaznunk. Végig kosárlabdáztunk, igazi mérkőzés volt ez már. Napközben egy biológia óra keretében csirkekeltetésbe kezdtünk, mindenki egy tojást kapott és azt megjelölte a saját nevével. Délután moziban voltunk egy angol filmen, ami sokkal jobb volt annál, mint amit vártunk. És vettünk ceruza alakú csokikat.
Tizenegyedik nap:
Reggel meg is ettük a csokikat a többi lánnyal az iskolában. A legizgalmasabb viszont a délután volt. Egy előadás volt először (csak a 11. és a 12. osztálynak) a fegyverekről lengyelül. Utána pedig kipróbálhattuk a lézeres lövést pisztolyokkal és puskával is.
Délután Lidia kedvenc cukrászdájában voltunk, ahol kipróbáltam a tradicionális levesüket (Zurek) és az édes dumplingsot is.
Tizenkettedik nap:
Mivel Poznan nagyrészt sík volt, így mindenhova a környéken görkorcsolyával mentünk, még az uszodába is. Nagyon szerettem, hogy csak kedvünk támadt például úszni este, így csak elmentünk és jól éreztük magunk. Utána még egy skating parkban is jártunk.
Tizenharmadik nap:
Ez volt az utolsó napom az iskolában. Délután elmentem szuveníreket vásárolni, mert még nem volt elég. Utána elmentünk a zeneiskolába, ahol még drámaórán is voltam. Este meg elkezdtem összepakolni.
Tizennegyedik nap:
Reggel befejeztem a pakolást, majd főztünk együtt egy finom reggelit. Utána nehéz volt az elköszönés a reptéren, hiszen két hét alatt úgy megismertük egymást, mintha mindig is barátok lettünk volna.
Röviden tényleg egy életre szóló élmény volt. A legfontosabb elméletem az volt, hogy mindenre igent mondtam, hogy még több dolgot kipróbálhassak.
Szeretettel ajánlom mindenkinek, hogy ne féljen egyedül elutazni külföldre, mert igazán kár kihagyni ilyen pótolhatatlan élményeket.